A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztályának nyomozói 2018. november 27-én délelőtt egy újbudai lakásban elfogták a 25 éves budapesti M. Józsefet, aki ellen 27 elfogatóparancs volt érvényben vagyon elleni bűncselekmények miatt – olvasható a police.hu-n.

A rendőrség közleménye szerint a férfi ellen többek között a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitánysága is körözést adott ki. M. József még 2018. január 18-án egy internetes weboldalon eladásra kínált egy autót, ami nem is az ő tulajdona volt. Egy férfi telefonon jelentkezett a hirdetésre és megállapodott az eladóval, hogy foglaló gyanánt az ár egy részét átutalja. Azt is megbeszélték, hogy két nap múlva a vevő megnézi az autót, de előtte M. József még megpróbált további pénzt kicsalni a sértettől, aki gyanút fogott és visszakérte a korábban átutalt foglaló összegét. A csaló ezután törölte a hirdetést és a sértett számára elérhetetlenné vált.

M. József elfogásakor az újbudai lakásban volt a 26 éves budapesti H. Ferenc és három nő is, akik közül a férfi ellen öt körözés volt érvényben szintén vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt. A három nőt a nyomozók bűncselekmény gyanúja miatt állították elő a XI. kerületi Rendőrkapitányságra.

 

Édes otthon

A felvételen jól látszik, hogy mindez a Kondorosi út 10/A-ban történt.

Címkék: rendőrség

A bejegyzés trackback címe:

https://kondorosi.blog.hu/api/trackback/id/tr1814397696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása