A társasházi törvény 2014. február 18-án hatályba lépett módosítása szerint a "társasház működésének, a társasház szerveinek és e szervek működésének törvényességi felügyeletét a jegyző látja el. A törvényességi felügyelet nem terjed ki az olyan ügyre, amelyben bírósági, hatósági eljárásnak van helye".

Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, legalábbis Újbudán? Semmit! A kerületi jegyző tesz az érkező panaszokra, nem indít vizsgálatot, és úgy tűnik, még a társasházi törvénnyel sincs tisztában.

A blog olvasói már értesültek róla, hogy a 10/B-ben a Számvizsgáló Bizottság 3 fő alá csökkent, mert a tagoknak ismételten elegük lett abból, hogy a közös képviselet nem hajlandó velük együttműködni, hülyének nézik őket, a társasházi törvény egyes rendelkezéseit számos esetben nem tartják be. A közös képviselet a májusi közgyűlésen megígérte, 30 napon belül újabb közgyűlést írnak ki az új tagok megválasztására, de ez a mai napig nem történt meg.

Több lakó intézkedést remélve a törvényességi felügyeletet ellátó jegyzőhöz fordult. Egyikük egyebek között megírta, hogy a társasházi törvény 39. § (4) bekezdése ellenére a közös képviselet a közgyűlésen meghozott határozatokat nem függeszti ki, a Szervezeti és Működési Szabályzat ellenére a megadott határidőn belül a lakóknak el sem küldi. Az SZVB tagsága pedig a társasházi törvény 27. § (3) bekezdésében kötelezően előírt legalább három fő alá csökkent.

Horti István jegyző - a dátumozás szerint - csaknem 30 nap alatt megszületett válasza még a közös képviseletnél is jobban kiverte a lakóknál a biztosítékot. Lényegében leírta, ha valami nem tetszik, a megfelelő számú tulajdonosnak lehetősége van kötelezni a közös képviseletet a közgyűlés összehívására, és a társasházi törvény amúgy sem írja elő, hogy az SZVB-nek legalább három tagból kell állnia.

Nézzük csak, pontosan mit ír a társasházi törvény:

27. §

(2) A közösség ügyintézését a közös képviselő vagy az intézőbizottság látja el. Abban a társasházban, amelyben huszonöt lakásnál több lakás van, a közösség gazdálkodásának ellenőrzésére számvizsgáló bizottságot kell választani.

3) A legalább egy elnökből és két tagból álló intézőbizottságot, illetőleg a számvizsgáló bizottságot a tulajdonostársaknak saját maguk közül kell megválasztaniuk; az intézőbizottság elnökének jogállása és felelőssége azonos a közös képviselő e törvényben meghatározott jogállásával és felelősségével.

Az egyértelmű, hogy az intézőbizottságnak egy elnökből és két tagból kell állnia. De mi a helyzet a számvizsgáló bizottsággal, az "illetőleg"-es tagmondatra vonatkozik-e a három fő? A jegyző szerint nem. Ezen véleményét még a lakó visszakérdezése után sem kívánta megváltoztatni. Mivel a jegyző jogalkalmazó, jogszabály-értelmezéshez nincs joga, a panaszos a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz fordult. A tárca hivatalos úton közölte: "A Tt. 27. § (3) bekezdése a számvizsgáló bizottságra is vonatkozik, azaz legalább 3 tagból kell állnia és tagjai kizárólag tulajdonostársak lehetnek."

A jegyző amúgy tudhatná, hogy egy jogszabályt egészében kell nézni, és azért néha a józan paraszti ész sem árt. A törvény 51. §-a szabályozza a számvizsgáló bizottság jogkörét. Itt az áll, hogy a "bizottság elnöke és tagjai tekintetében a 49. § rendelkezései megfelelően irányadók". Érti ugye Horti Úr? Elnök és tagjai, nem tag, hanem tagjai, és akárhogy is nézzük, ez legalább három fő. Meg amúgy is bizottságról van szó, mióta egy- vagy kéttagú egy bizottság? Vagy bevezettük az illiberális Számvizsgáló Bizottságot?

A jegyző a közgyűlési határozati kivonatok kifüggesztésének és megküldésének problémájára is megmondta a tutit: "a közgyűlésen (részközgyűlésen) megszavazott határozatokról, a meghozatalától számított 8 napon belül az értesítés megküldésének nincs joghatása, az értesítés kizárólag az utólagos tájékoztatást szolgálja."

Értitek ugye, a jegyzőt nem érdekli, hogy a közös képviselet nem tesz eleget a társasházi törvénynek.

Kérdem én, mi értelme akkor a törvényességi felügyeletnek?

Címkék: képviselet jegyző

A bejegyzés trackback címe:

https://kondorosi.blog.hu/api/trackback/id/tr156718767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Zyxx 2014.09.29. 14:52:45

a 8. ütemi lakásokról hol kaphatnék több információt? a honlapon csak a régi, 4-5-6. ütemek vannak fent.
süti beállítások módosítása