A bosszú

 2015.11.29. 11:27

Az év egyik legütősebb sztorijára derült fény a 10/B faliújságra kitett tájékoztatóból. A kicsit kesze-kusza történet lényege, hogy a 10/B közgyűlése többedik alkalommal is elutasította a lakópark többi társasháza által fizetett őrzés-védéshez való csatlakozást, ezért a kamerarendszerük rögzítőjét egyszerűen kihúzták.

A rögzítő a kamerák 2012-es felszerelése óta a Fehérvári úti társasház garázsában, az őrbódéban volt elhelyezve. Ide a közös képviselet rakatta, gondolván, majd a 10/B is csatlakozik az őrszolgálathoz, és akkor majd az élőképet az őrök folyamatosan nyomon követik. Hát nem. A közös képviselet viszont nem intézkedett a májusi közgyűlés óta a rögzítő áthelyezéséről a 10/B épületébe.

A Fehérvári úti társasház Számvizsgáló Bizottságának nem tetszett, hogy nem tudja csökkenteni az őrzés-védés nem éppen csekély költségét a 10/B csatlakozásával, így kicsinyes bosszúval - néhány napos ultimátum lejárta után - az egyik őrrel kihúzatták a rögzítőt a konnektorból. Erre semmilyen joguk nem volt.

Ha minden igaz, több hetes kimaradás után a kamera képeinek rögzítése újra megoldott a 10/B-ben.

Címkék: kamera képviselet őrség

A bejegyzés trackback címe:

https://kondorosi.blog.hu/api/trackback/id/tr598124126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LenCse 2015.11.30. 11:13:21

Még jó hogy mű-betörést nem játszották el ...meggyőzendő a társasház. Emlékezzünk Chaplin üvegesére ...

Karipapa01 2015.11.30. 12:11:36

Na így kell ingyen őriztetni a házat! Majd a költségeket kifizeti a többi lakótárs :)

Nancsibacsi 2015.11.30. 12:39:39

"az egyik őrrel kihúzatták a rögzítőt a konnektorból. Erre semmilyen joguk nem volt."
A 10/B fizette az áramszámláját annak a konnektornak?

Vizsgáló 2015.11.30. 12:50:56

@Nancsibacsi: Én úgy tudom igen, akartak fizetni az áramért, illetőleg a 10/B átvállalt mást, amit így az I-es ütemnek nem kellett állnia, biztosítania. Pl. a lakóparkban dolgozó kertészek eszközeinek tárolása, öltözőhasználata, sikosságmentesítő tárolása. De akár jogos volt az áramhasználat, akár nem, az őr nem egy igazságosztó. A közös képviselet intézkedhet csak.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.11.30. 17:40:53

Hát nem t'om... ha engem bíznak meg az őrzéssel, akkor aki úgy dönt, hogy nem felelek meg neki, annak nem fogom szívességből rögzíteni a kameraképét.
Miért ne lett volna rá joguk?
Vagy valamit nem értek a történetből?

Vizsgáló 2015.11.30. 18:12:12

@Hóhér az utolsó barátod: Igen, ez a történet így nem érthető, csak a lakóknak. Egyszerűsítve: van egy saját tulajdonú számítógéped, ahhoz nincs joga nyúlnia egy idegennek.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.11.30. 18:35:30

@Vizsgáló: na várj, ez nem stimmel! A kamerákat üzemeltető biztonsági cég a saját gépére menti a kamera által rögzített képeket és elvben csak a rendőrségnek adhatják ki a rögzített anyagot, nem tudom, milyen (bírósági, ügyészségi stb.) határozat alapján.
Szóval ez így nekem sehogyse stimmel.

Vizsgáló 2015.11.30. 19:05:43

@Hóhér az utolsó barátod: Itt van több társasház, és a társasházak egymástól független kamerarendszereinek monitorait az egyik társasházba berakták, ahol van egy őrbódé. Az őrök így egy helyről tudják nézni az összes társasház kameraképét.

Maci65 2015.11.30. 20:15:20

Az őröknek nem sok hasznát lehet venni, és ahhoz képest brutális összeget kifizetünk nekik.
süti beállítások módosítása