A GDPR alaposan megkavarta a társasházi kamerarendszerek üzemeltetésének szabályait. A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvényből 2019. április 26-tól egyebek között kiszedték ezt a részt: „A felvételeket a rögzítést követő 15 napig kell tárolni abból a célból, hogy azok a rögzítés…

Címkék: kamera

Rosszul indult a Kondorosi út 8/B élete. Azaz, lényegében el se indult. A beruházó által üzemeltetésre megbízott SZ&S Group Kft. ugyanis teljesen feleslegesen hirdetett 2016. május 15-én közgyűlést, mivel a társasház Alapító Okiratának bejegyzése ezidáig nem történt meg. Már az egész…

Címkék: kamera szemét képviselet közgyűlés őrség

A bosszú

 2015.11.29. 11:27

Az év egyik legütősebb sztorijára derült fény a 10/B faliújságra kitett tájékoztatóból. A kicsit kesze-kusza történet lényege, hogy a 10/B közgyűlése többedik alkalommal is elutasította a lakópark többi társasháza által fizetett őrzés-védéshez való csatlakozást, ezért a kamerarendszerük rögzítőjét…

Címkék: kamera képviselet őrség

Ugyan tényleg szép és jó, hogy be van kamerázva a lakópark (nem kevés pénzbe került), de a törvény az törvény. Itt már korábban is foglalkoztam azzal, hogy a kiépítés is törvénytelen volt, mert a jogszabály által előírt szavazat nem volt meg a közgyűlésen, de további…

Címkék: kamera képviselet

Lehet visszanézni a felvételt

 2012.12.30. 10:36

A több mint egymillió forintba kerülő kamerarendszer most bizonyíthat. A 10/B A épületében, a földszinten a lift elé kakált egy kutya. Mivel a kamera belátja ezt a területet, könnyedén visszakereshető a bűnös állat és gazdája. Amúgy nem tudom mint képzel az a kutyatulajdonos,…

Címkék: kutya kamera lépcsőház